Coincash Blog fejléc

Nagylelkű alapítványi támogatás – Bitcoinban

CoinCash2020. március 5.

Bitcoin adomány az SOS Gyermekfalvak és a Várva Várt Alapítvány részére.

Az elmúlt hetekben a kriptovaluták, közöttük a legismertebb Bitcoin (BTC) is, a soha nem látott árfolyamemelkedésnek köszönhetően került ismét a figyelem középpontjába. Az árfolyam növekedését az intézményi befektetők megjelenése gyorsította fel, az új csúcsot pedig azt követően érte el a Bitcoin, hogy már a Tesla is 1500 millió dollár értékben vásárolt be belőle.

25 millió forint értékű Bitcoin adományban részesült két ismert hazai alapítvány

A csillagászati hozamok mellett a Bitcoin más, mindennapi felhasználásról, például az adományozásról már jóval ritkábban esik szó. Hazánkban az elmúlt napokban a valaha volt (egyik) legnagyobb, magánszemélytől egyösszegben kapott támogatásban részesült az SOS Gyermekfalvak és a Várva Várt Alapítvány, összesen 25 millió Ft értékben.

Kitől származik az adomány?

Az adományozó egy korai magyar Bitcoin befektető, aki az eddig realizált profitjából az SOS Gyermekfalvak részére 10 millió-, a Várva Várt Alapítványnak pedig 15 millió Ft értékű bitcoin adományt ajánlott fel. A kriptovalutában történő adományozást és a váltást pedig mi tettük lehetővé, természetesen díjtalanul.

Mivel foglalkoznak az SOS Gyermekfalvak?

Az SOS Gyermekfalvak közel 400 olyan gyereknek tud nevelőszülői családot biztosítani, akik nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Többségük elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége- vagy betegsége miatt került az SOS-be, ahol pszichológusok fejlesztőpedagógusok és egyéb szakemberek a nevelőszülővel közösen azon dolgoznak, hogy a gyerekek visszakapják a gyerekkorukat és kiegyensúlyozott, egészséges felnőtté válhassanak.

Kiken segít a Várva Várt Alapítvány?

A Várva Várt Alapítvány 2010-ben kezdte meg működését civil összefogással. Az alapítvány célja annak elősegítése, hogy a válsághelyzetben lévő várandós anyák magzataikat kihordhassák, megszülhessék, és saját családjukban nevelhessék. Céljuk, hogy a megfogant magzatok VÁRVA VÁRT személyként születhessenek meg, őket ellátni és felnevelni képes családba kerülhessenek. A krízisbe került családokkal egyéni fejlesztési tervek alapján működnek együtt. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy az egyik krízishelyzet után ne alakuljon ki a következő, hanem a hibás döntések logikájának megértése után fel tudjanak építeni egy tervet a rossz döntések elkerülésére. A Várva Várt Alapítvány sokéves álma valósulhat meg a kapott adomány segítségével, ugyanis egy babaváró otthon kialakítása válik lehetővé, egy fiatal Baranya megyei család számára.

Miért jó bitcoint adományozni?

A kriptovalutában történő adományozás egyik nagy előnye az anonimitás megőrzésének lehetősége, valamint a transzparencia. A CoinCash által végzett díjmentes váltások miatt a támogatók adományainak teljes összege hiánytalanul jut el a civil szervezethez, átlátható módon. Nem ez az első eset, hogy a közreműködünk kriptovalutában történő adományozás létrejöttében. 2019 karácsonya előtt az SOS Gyermekfalvak és a CoinCash közös adománygyűjtő akciója volt az első magyarországi közhasznú felhasználása a Bitcoinnak és a virtuális fizetőeszközöknek. 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány magyarországi megjelenését követően az egészségügyi dolgozók javára adománygyűjtő pénztárcát hoztunk létre hazánk két másik kriptovaluta szolgáltatójával közösen. A tárcán csaknem 6 millió Ft értékű kriptovaluta adomány gyűlt össze.

Azért járulunk hozzá minden alkalommal adományozási akciókhoz, mert a további intézményi befektetők-, a várható szabályozás megjelenése és az árfolyamkilengések csillapodása mellett a Bitcoin ilyen és ehhez hasonló hétköznapi felhasználása tehet a legtöbbet a közösségért, a hátrányos helyzetű gyermekekért, közvetve pedig a kriptovaluták egyre szélesebb körű elterjedéséért és elfogadottságáért – mondta el Mogyorósi Attila, a CoinCash.eu ügyvezetője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kriptovalutákat gyorsan és egyszerűen

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.