Coincash Blog fejléc

NEO/USDT árfolyam elemzés

Cryptofalka2020. július 29.

Cryptofalka és CoinCash együttműködéséből született NEO/USDT árfolyam elemzés.

NEO/USDT elemzés heti nézeten

A NEO árfolyam elemzését ismételten a heti nézettel kezdjük, mégpedig a dollárral ( usdt) szemben. Látható, hogy a kínai Ethereumként ismert NEO projektjét is keményen megviselte a 2018-tól kezdődő medve piac. Ugyanis ezen időszak alatt az értéke durván 95%-át elvesztette, a korábbi 195 dolláros árról, egészen 4 dollárig csökkent a NEO ára. Megjegyeznénk, hogy ez az időszak nem csak a NEO, de a legtöbb alt grafikonját hasonlóan negatívan érintette.

Ezért jelenleg, amit a legtöbb kriptovalutánál vizsgálni szoktunk az nem a csökkenés, hanem az azutáni konszolidáció formája. A múlt heti elemzésünk kiszemeltje - ami az ADA volt - tudott például irigylésre méltó aljat formálni. Mégpedig azzal, hogy a masszív zuhanás után egy jó hosszan elnyújtott oldalazást tudott produkálni, amely során megjelent a vevői nyomás majd az emelkedő csúcsok és aljak sorozata is. Ezt pedig az extra fejlesztések közeledése hatalmas kitörő pumpával társította. Mi látható a NEO-nál?

NEO árfolyam heti nézeten USDT-vel szemben

NEO árfolyam heti nézeten USDT-vel szemben. 20200728 I Cryptofalka

A grafikonon látható NEO árfolyamára is hasonló struktúra jellemző, hosszas csökkenő trend, majd pedig egy elnyújtott oldalazás. Az 5,77 dolláros zóna viselkedik egy olyan erős támaszként, ahonnan dinamikusan vissza tud pattanni az ár a megjelenő vásárlói nyomás következtében. Hasonló eladói nyomást a medvék a 17 dolláros tartománynál produkálnak.

Ez a két stratégiai zóna kényszeríti oldalazásra a NEO árfolyamát. Félreértés ne essék, egy ekkora zuhanás után egy ilyen aljformáció önmagában pozitív, ugyanis ha sikerül áttörni a 17 dolláros ellenállást akkor ismét szárnyalhat a NEO árfolyama. Hogy miért? Mert az a zóna felett kevesebb és gyengébb ellenállásokkal találkozna már az árfolyam, így lenne tere szabadon emelkedni.

Ezzel azt lehet mondani, hogy a NEO árfolyama is hasonló formációt mutat, mint ami megelőzte a Cardano kitörését is, de annál talán itt egy fokkal gyengébb még a formáció. Ezt leszámítva viszonylag egy unalmas grafikonról van szó, főként a stagnálása miatt. Ugyanis a tőzsdei kereskedés során pontosan a volatilitás hullámait célszerű meglovagolni. Ha pedig igazán hosszú távon is csupán oldalazik az ár akkor az nem egy ideális befektetés, amibe megéri hosszú időre lekötni a coinjainkat. Persze van rá esély, hogy sikerül felkapaszkodnia és emelkedést produkálnia, de mindig célszerűbb egy olyan altra fogadni, ahol már láthatóak az éledezés jelei.

NEO/USDT elemzés napi nézeten

Az, hogy a macro heti nézeten oldalazást produkál az ár még nem feltétlen probléma. Alapvetően jobban szeretjük, amikor maga a hosszútávú mozgás is egyértelmű irányba mutat, de lehetőségünk van akár rövidebb távú nézeteken gyors, rövidebb kereskedéseket nyitnunk ha úgy van. Ezért most jobban ráközelítünk a NEO árfolyam elmúlt hónapjaira, hogy megnézzük van-e valami izgalmas ármozgás ebben a tartományban, ami rövidebb távú lehetőségeket nyithatna.

NEO árfolyam napi nézeten USDT-vel szemben

NEO árfolyam napi nézeten USDT-vel szemben. 20200728 I Cryptofalka

A napi NEO-USDT grafikon már picivel izgalmasabban fest, mint a heti nézet! Az 5,77 dolláros támasztról pattanva ugyanis az ár megkezdett egy rövid távú emelkedő trendet a korábbi 17 dolláros ellenállás felé. Az emelkedés során már közel a tartomány kétharmadát ledolgozta az ár. Mégpedig úgy, hogy jelenleg mind az Ichimoku felhő, mind a mozgóátlagok alulról támogatják az árfolyam emelkedését.

Ezzel a napi nézeten egy emelkedő háromszög alakzatra hasonló formáció rajzolódik ki előttünk. Ez kettő fontos elemből áll, egy emelkedő kék trendvonalból, valamint egy pirossal jelölt ellenállásból. Ez az ellenállás 12,5 dollárnál van az előző ármozgások, valamint a 0,382-es Fibonacci szám alapján. Az emelkedő háromszög alapvetően egy bika alakzat, viszont ahhoz, hogy aktiválódjon át kell törnünk a 12,5 dolláros ellenállást. Ekkor pedig a heti nézeten megjelölt 17 dolláros ellenállás lehet a célállomás az árfolyam számára.

Mivel az Altcoin-USDT grafikonokat nagyban befolyásolja a Bitcoin mozgása, ezért érdemes lesz odafigyelni a vezető kriptovaluta árfolyamára is! De amíg az alsó kék trendvonalat és az Ichimoku felhőt tartja a NEO, addig jól néz ki dollár ellenében!

Még ne menj sehova! A cikk folytatódik Cryptofalka oldalán, ahol a NEO-BTC árfolyam elemzését olvashatod el.

Ha szeretnél beletanulni a tőzsde és a kereskedés világába, látogass el a Cryptofalka oldalára!

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kriptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.