Coincash Blog fejléc

Mi az az okosszerződés (Smart Contract) és mire használható?

Györfi András2020. november 24.

Tegyük fel, hogy el akarjuk adni a házunkat. Tudjuk, hogy ez sok papírmunkával, valamint egyéb kellemetlenséggel jár, ezért egy ingatlanoshoz fordulunk, aki reményeink szerint mindent elintéz helyettünk. Tehát egy harmadik felet, közvetítőt jelenítünk meg magunk és a vevő között, akinek végig része van az adásvételben. Emellett egy úgynevezett escrow szolgáltatást is igénybe veszünk, aminek az a lényege, hogy a vételárat a vevő letétbe helyezi, ami csak akkor szabadul fel és kerül az eladóhoz, amikor rendben lezajlott a tulajdonoscsere. Végül a vevő és az eladó ügynökei fejenként kb 3,5%, azaz összesen nagyjából hét százalékot kapnak a vételárból, ami igen jelentős összeg is lehet.

Pontosan ezek azok a szituációk, amikben az okosszerződések értéket teremthetnek. Ezen “ha-akkor” feltételeken alapuló szoftverek lényege az, hogy csak akkor kapja meg a tulajdonjogot a vevő, ha a kialkudott vételár megérkezett a rendszerbe, ami csak akkor jut el az eladóhoz ha a tulajdonjog valóban átkerült róla a vevőre. Így mindkét fél biztonságban érezheti magát, hiszen mindkettőjüket védi az okosszerződés. Fokozhatja a biztonságérzetet, hogy a blokklánc működéséből adódóan számos tanú áll rendelkezésre, akik igazolhatják a folyamatot.

Tehát több olyan eleme is van a rendszernek, ami könnyebbé és biztonságosabbá tehet egy adásvételi folyamatot minden érintett fél számára. Egy ingatlan eladása csak példa, az okosszerződések szinte bármilyen területen segíthetnek, ahol értéktranszfer történik.

Működési mechanizmusuk

Az okosszerződések leegyszerűsítve olyanok, mint az automaták. Bedobjuk a szükséges kriptopénz mennyiséget és az escrowba helyezendő letétet, majd megkapjuk például egy ingatlan tulajdonjogát.

Egy okosszerződés működhet önállóan, vagy akár más okosszerződésekkel összefüggésben is, például úgy, hogy az egyik okosszerződés teljesülése automatikusan elindítja a következőt.

Az okosszerződések elemei

Az okosszerződéseknek három meghatározó elemük van:

  • Az aláírók: azok az érintettek, akik között a megállapodás születik.
  • A megállapodás pontos tárgya: Az a dolog (például ingatlan, autó), amiről az okosszerződés szól. Értelemszerűen ez a legfontosabb elem, ahogy a klasszikus, papír alapú szerződéseknél is.
  • A megállapodás pontos, számszerűsített részletei: ezeket az okosszerződések programnyelvén kell meghatározni, valamint minden érintett félre vonatkozóan tartalmazniuk kell a pontos jutalmakat és büntetéseket is.

Az okosszerződés környezete

A publikus kulcsokat is magába foglaló kriptográfia jelenti azt a környezetet, ami elengedhetetlen egy okosszerződés működéséhez. Emellett természetesen szükséges a bárki által elérhető, elosztott adatbázis, amiben az adott okosszerződés fut. Ezzel párhuzamosan decentralizált környezetre is szükség van, hiszen ez jelenti a blokklánc esszenciáját. Végezetül a biztonságnak is nagy szerepe van. A bemenő adatoknak meg kell felelniük az olyan általános webes protokolloknak, mint például az SSL, vagy a HTTPS.

Az okosszerződések (Smart contracts) előnyei

Az okosszerződések számos pozitívummal bírnak számunkra:

  • Autonómiát biztosítanak: okosszerződések esetén nincs szükségünk harmadik félre, elkerülhetjük vele például ingatlanos, vagy ügyvéd bevonását.
  • Megtakaríthatunk velük: harmadik szereplők nélkül a velük járó komoly költséget is megtakaríthatjuk.
  • Biztonságot nyújtanak: megfelelő használat esetén az okosszerződéseket szinte lehetetlen feltörni, így kimagaslóan magas védelmet biztosíthatnak.
  • Hatékonyak: egy hagyományos, papír alapú szerződéssel rengeteg munka van, az okosszerződésekkel azonban időt és energiát spórolhatunk meg, hatékonyabbak lehetünk.

Az okosszerződések fejlődési lehetőségei

Reálisan nézve még távol vagyunk attól, hogy az okosszerződésekkel teljes egészében kiváltsuk például egy ügyvéd munkáját. Egyelőre egy nagyon fiatal, így sokszor kiforratlan technológiáról van szó, pedig egy jó okosszerződésnek, mint szoftvernek teljesen hibamentesnek kell lennie ahhoz, hogy kifogástalanul működjön.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert a szoftveres hibákat előszeretettel használják ki a hackerek. Így egy ingatlan adásvételét, vagy egy cégek közötti megállapodást akár teljesen tönkretehet egy támadás.

Nem feledkezhetünk meg az adózás kérdésköréről sem. Fontos lenne tudni, hogy hogyan szabályozhatja az állam az ilyesfajta megállapodásokat. Az USA-ban már cikkünk születésekor is van néhány olyan állam, ami elismeri az okosszerződéseket, azonban hosszú még az általános elfogadásukhoz, széleskörű elismertségükhöz vezető út.

Még biztosan várnunk kell arra, hogy általánosan, a hétköznapokban is használhassunk okosszerződéseket, azonban amikor eljön az idejük, akkor igazán nagy potenciállal bírhatnak majd, akár forradalmi változást is hozhatnak az üzleti világban, és az élet egyéb területein is.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Tanuld meg a tőzsdei kereskedést a cryptofalkával

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.