Coincash Blog fejléc

Humbug vagy a bölcsek köve? Tényleg működik a technikai elemzés?

Topolay Gábor2023.05.16.

Bitcoin logó árfolyamokkal a háttérben

Hiába van, hogy kriptóval kapcsolatos összes tevékenység közül a kereskedés talán a legnehezebb, mégis ez a legnépszerűbb. És azt látni, hogy a kereskedésben óriási szerepet kap a technikai analízis, pedig azt tudni kell, hogy ez még a részvénypiaci brókerek közt sem egy egyöntetűleg elfogadott módszertan. A technikai elemzésnek bőven megvan a helye a piaci elemzések közt, számos trader kizárólag ez alapján kereskedik – sikerrel. Ugyanakkor a módszernek határozottan vannak kritikusai, és számos korlátja is.

Szóval anélkül, hogy ítéletet mondanánk a módszer fölött, hoztunk pár érvet és ellenérvet. Amik egyben rávilágítanak arra is, hogy sem a közgáz, sem a piac, a kereskedés pedig pláne nem egzakt tudomány:

hiába foglalkozik számokkal, azért egy meg egy az nem mindig kettő.

Mi az a technikai analízis vagy technikai elemzés?

A technikai elemzés (TA) a részvénypiacokról eredő módszer az értékpapírok árfolyamának értékelésére szolgál, leginkább a statisztikai trendek, valamint a historikus ár- és forgalmi adatok vizsgálatával. Ez az elemzés azon a feltételezésen alapul, hogy a piaci trendek, minták és kereskedési jelek azonosíthatók, a múltbeli mozgások segíthetnek a jövőbeli piaci viselkedés előrejelzésében. Ha előfordult régebben egy minta, akkor el fog még fordulni. A technikai elemzők diagramok és grafikonok segítségével azonosítják az ármozgások mintáit, és ezt az információt használják fel a megalapozott befektetési döntések meghozatalához. Mindenki látott már ilyet, ez az, amikor a árfolyam-grafikont – csúnya szóval élve – összefirkálják: trendvonalakt, szinteket, támaszokat, alakzatokat rajzolnak fel, és ez alapján következtetnek, hogy mi várható.

Vajon elég hatékony a piac?

A módszer egyik kiindulópontja az a kérdés, hogy a piac hatékony-e.

  • A hatékony piac elmélete (Efficient Market Hypothesis) szerint a piac hatékony, tehát a piaci árazások híven tükrözik az összes rendelkezésre álló információt a piacokon, így nincs lehetőség a kereskedőknek arra, hogy tartósan nagyobb hozamot érjenek el a piac átlagánál, mert az információ már beépült az árakba.
  • A technikai kereskedők szerint viszont a piac nem hatékony, az árfolyamokat számos tényező befolyásolhatja, a grafikonok tanulmányozásával és az ármozgások múltbeli mintázatainak azonosításával pedig potenciális trendeket és kereskedési lehetőségeket lehet kihasználni. Ez pedig segíthet a kereskedőknek a rövid távú ármozgások felimserésében és kihasználásában.

Ez fontos, hiszen ebből az következik, hogy

  • ha a piac hatékony, a technikai elemzés felesleges, mert a részvényre vonatkozó összes információ már tükröződik az árfolyamban,
  • ha azonban a piac nem hatékony, akkor a technikai elemzés határozottan hasznos lehet.

Tehát a kérdés, hogy a piac hatékony-e vagy sem. És ami szép ebben az egészben: hogy nem tudjuk. A témában számos tanulmány készült, nagyon sok már zárta ki teljesen a piac hatékonyságát, míg számos arra jutott, hogy a piac legalább félig hatékony.

Az viszont szinte biztosnak tűnik, hogy a piac nem lehet teljesen hatékony, tehát igenis van tere a TA-nak.

Ismétlődnek az árminták?

Amit viszont látni kell: a TA egyik kiindulópontja, hogy az árminták ismétlődnek. A TA szerint bizonyos múltbeli árminták, például a fej és vállak, a háromszögek felhasználhatók a jövőbeli ármozgások előrejelzésére. A probléma ezzel az, hogy nincs bizonyíték, ami ezt alátámasztaná. Bár igaz, hogy bizonyos árminták gyakran előfordulnak a piacon, van, ami ismétlődhet, de semmi garancia nincs arra, hogy bármilyen múltbeli mozgás újra előfordulna.

Minderre egy jó ellenérv, hogy a TA-t bő egy évszázada használják, sikerrel, tehát brókerek több évtizedet lehúztak a piacon a technikai elemzésekre támaszkodva. És ez igaz is, a technikai elemzés számos alapelve és koncepciója évtizedes piacelemzés és kutatás során alakult ki, folyamatosan csiszolgatják őket, a mai napig jelennek meg tanulmányok és innovációk a témában. Ráadásul, a technikai elemzők mindig hangoztatják:

a TA a létező legobjektívebb módszer, hiszen a döntés kizárólag adatokon alapszik, kizárható belőle az emberi tényező.

Elég kiszámítható a piac?

És ez igaz is, azonban látni kell, hogy a piac nem kiszámítható. Azért, mert az elmúlt egy hónapban valahogyan csordogált az árfolyam, nem lehet biztonsággal kijelenteni, hogy az adott mintát nem fogja semmi felülírni. Mert – és itt jön egy nagyot fontos ellenérve a TA ellen: miszerint a TA alapvetően békeidőben jó tábornok.

Akkor működik kiválóan, ha nem történik semmi.

Mert ha a piacot megzavarja bármi: akár egy geopoltikai esemény, mint a háború, akár egy monetáris döntés, mint egy nem beárazott Fed-döntés, akár a pénzügyi kondíciók megváltozása, vagy egy váratlan esemény, mint amilyen az amerikai bankcsődhullám volt, azonnal borul a technikai kép. Ugyanis a TA kizárólag az árfolyamadatokon alapszik, nem tudja figyelembe venni, hogy egyes árminták pontosan miért alakultak ki, nem tudja figyelembe venni, hogy egy-egy alakzat utáni esés miért következett be: a technikai kép szükségszerűsége, vagy egy olyan tényező miatt, ami kívül esik a TA keretein. Ezek a tényezők kiszámíthatatlanok, lehetetlen, hogy bármilyen mintával meg lehetne jósolni a piacra gyakorolt hatásukat.

Emberek kereskednek vagy botok?

Ráadásul a TA abból indul ki, hogy a kereskedők racionálisak. És valóban van ebben igazság: amíg a befektetési piac kizárólag a profik játszótere volt, addig sokkal racionálisabb döntések születtek. Ugyanakkor az pontosan látható, hogy a profik sem mindig racionálisak, a félelem, a kapzsiság és a túlzott magabiztosság is hatással van a döntésekre, hiába, ők is csak emberek. Amióta pedig a befektetési világ megnyílt a laikusok előtt is, akár a Revoluttal vagy a Bitcoinnal, nagyon felborult a racionalitásba vetett hit. Ezt látjuk a kriptopiacon az értéktelen mémcoinok előretörésében, vagy az olyan részvénypiac jelenségekben, mint a short squeeze, amikor kisbefektetők próbálnak ellene menni alapkezelők és hedge fundok amúgy racionális befektetési döntéseinek.

Ugyanakkor a piacon főleg nem emberek kereskednek. Nincsenek pontos adatok, de a helyzet az, hogy a részvénypiaci kereskedés zömét már rég botok végzik. A TABB Group, egy elég neves piaci elemző cég szerint 2020 elejére az amerikai részvénypiaci forgalom 70 százalékát adta az algoritmikus kereskedés, azaz amikor szoftverek kereskednek: és ezek a szoftverek szinte kizárólag a technikai analízisre támaszkodnak: ők mutatják meg a pozíció fontos szintjeit, adnak tanácsot a tradereknek, aztán végrehajtják mindezt.

Tehát gyakorlatilag felesleges a kérdés, hogy működik-e, hiszen a piac nagyja, azaz a botok ezt használják.

Így a TA egyfajta önbeteljesítő jóslattá válik: azért működik, mert az üzleteket kötő botok szinte csak ezt ismerik.

És ugyan a kriptopiacon azt hinnénk, hogy ez nem így működik, de vélhetően nagyon hasonlóan. A CryptoCompare 2021-es jelentés szerint a kriptotőzsdék sport kereskedési forgalmának 80 százalékát adták az algók. Azaz a kriptón is botok dolgoznak. Ez igaz is, meg nem is, ebben az adatban az is benne van, amikor az adott tőzsde egy kereskedéstámogató szoftver tesz alád, ahol te határozod meg a saját pozíciónyitó vagy -záró szintjeid, a bot pedig automatikusan végrehajtja a kereskedést – tehát igazából nem gondolkodik, nem mérlegel, csak végrehajtja az utasítást. Ez pedig már nem a TA alapján működik.

Tényleg elég objektív módszer?

Viszont ami biztos, hogy így van, hogy a TA nagyban támaszkodik a minták értelmezésére, ami viszont igenis lehet szubjektív. Sokan láttak már olyat, hogy két technikai elemző ugyanazt a mintát két különféle alakzatnak azonosította. Nincsenek megbízható adatok, hogy a botok értelmezése közt mennyire lehet eltérés, de maga a tény, hogy létezhet szubjektivitás az értelmezésben, csökkenti a módszer megbízhatóságát.

És mégis működik

De hát a módszer működik – kipróbált módszerek vannak a legtöbb eszközosztályban, a részvények, kötvények, devizák piacán. És ez igaz, de azt is látni kell, hogy a legnagyobb szereplő nem kizárólag erre támaszkodnak, hanem kiegészítik azt a fundamentális analízissel. A fundamentális elemzés lényege, hogy egy vállalat belső értéke és működése tükröződik a részvények árfolyamában, és hogy a vállalat pénzügyi kimutatásainak és egyéb információinak elemzésével a befektető meg tudja állapítani, hogy egy részvény alul- vagy túlértékelt. A fundamentális elemzés figyelembe veszi a vállalat pénzügyi teljesítményét, a menedzsment csapatát és a versenyhelyzetet, a piac éppeni állapotát.

A TA az árfolyam állapotából von le következtetéseket, a fundamentális elemzés a vállalat és a piac állapotából teszi meg ugyanezt. A kettő együtt biztosan sokkal jobban működik, mint bármelyik egymagában.

Vannak kriptopiaci fundamentumok?

A gond ezzel az, hogy míg a részvénypiacon évszázados hagyományai vannak a fundamentális elemzéseknek, addig egy kriptoprojektnél ugyanez hiányzik. Egy kriptovállalat esetében, mint amilyen a Binance, el lehet végezni a fundamentális elemzést, hiszen a cégnek éves beszámolói vannak, pontosan ismert ügyfélszámai, egy jól azonosítható piac, amin működik, a Binance-t cégként ugyanúgy lehet elemezni, mint mondjuk a Teslát.

De amikor egy kisebb projektet elemzel, akkor legfeljebb csak kriptopiaci fundamentumokat lehet vizsgálni: a projekt lehetőségek, a lehetséges use case-ek, a probléma súlya, amire megoldást, hoz, a fejlesztőcsapat, és így tovább, erről ide kattintva nézhetsz még egy videót.

A lényeg, hogy a kriptopiacon sokkal nehezebb fundamentális elemzést készíteni, mint a részvénypiacon, így nehezebb is technikai képet kiegészíteni, hogy a kettő együtt adja a döntés alapját.

Mi az ítélet?

Szóval akkor mi a konklúzió? Van egyáltalán? Amióta létezik a TA, azóta vita a hasznossága, de igazából a technikai elemzők sikereikkel évről évre alátámasztják hatékonyságát, hogy aztán a váratlan események rávilágítsanak a hibáira. Egyszerűen nem lehet kategorikus igennel vagy nemmel felelni arra, hogyan működik. Én a magam részéről az tudom lezárni a témát, hogy nézd meg a technikai képet, vond le a következtetést belőle, majd ne csodálkozz azon sem, ha éppen nem működik.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével!

Vsrolj vagy adj el kirptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.