Coincash Blog fejléc

Hogyan működik a bitcoin öröklés, avagy mi történik a kriptopénzemmel, ha meghalok?

Györfi András2020. június 12.

Hogyan működik a bitcoin öröklés

Ahogy mondani szokták, a jog mindig egy lépéssel a világ fejlődése mögött jár, különösen igaz ez egy olyan innovatív területre, mint a kriptopénzek. A legtöbb országban még csak most formálódnak az olyan kulcs kérdések, mint az adózás, a bitcoin öröklés vagy akár az, hogy vagyontárgynak tekinthejük-e a kriptopénzeket.

Az adózás kapcsán a hazai, és a nemzetközi, pillanatnyi helyzetet itt foglaltuk össze, most pedig a bitcoin öröklésről lesz szó. Bár ez a kérdés, azaz a bitcoin öröklés is erősen bizonytalan még itthon, az - szinte - bizonyos, hogy az állam jobb híján vagyontárgyként kezeli majd az esetet, - ennek megfelelően nagy valószínűséggel minden egyéb kriptopénzt is - így ugyanazok az öröklési szabályok vonatkoznak majd rá, mint bármi másra.

Egyszerűnek hangzik, felmerül azonban egy nagyon fontos kérdés, mégpedig az, hogy pontosan hogyan férhetnek hozzá kriptopénzeinkhez a szeretteink abban az esetben, ha meghalunk. Mint minden örökölhető érték kapcsán, a kriptopénzek esetében is elmondhatjuk, hogy a bitcoin örökhagyó gondosságán, előrelátásán múlik szinte minden. Ha gondoskodott arról, hogy könnyen hozzáférjenek családtagjai a bitcoinban tárolt vagyonához, akkor ez minden bizonnyal így is lesz.

Ennek értelemszerűen a fordítottja is igaz, ha a bitcoin örökösöknek nem lett “megkönnyítve a dolga”, nincs egyszerű hozzáférésük az örökölt vagyonhoz, akkor hónapokig, vagy akár évekig húzódó tortúrának néznek elébe, jogi, technikai, és egyéb akadályok sokasága áll majd az útjukba.

A bitcoin tárca biztonsága kétirányú

A blokklánc technológia működéséből adódóan a biztonság nagyon magas fokú, azonban ez egy kétélű fegyver. Tény, hogy nagy biztonságban tudhatjuk kriptopénzeinekt, azonban ha a halálunk esetén a hozzátartozóink fel szeretnék használni a bitcoinjainkat, akkor ez a magas fokú biztonság az ő dolgukat is megnehezíti.

Óriási jelentősége van a sokat emlegetett privát kulcsnak, ez az, ami mindent meghatároz egy blokklánc rendszer esetében.

Nagyon fontos, hogy a privát kulcsként funkcionáló kódsort gondosan eltegyük, ha öröklésről van szó, akkor mindenképp osszuk meg azokkal a hozzátartozókkal, akikben feltétlen nélkül megbízunk. Pontosan azért, mert a privát kulcs egy kissé nehezen átlátható kódsor, van még egy biztonsági elem, ami a hétköznapokban, és az öröklés során is megkönnyítheti a dolgunkat.

 Ez nem más, mint az úgynevezett passphrase, vagy néhol keyphrase, 12, néhol 24 angol szó egymásutánjáról van szó, nem csak maguk a szavak, hanem azok pontos sorrendje is nagyon fontos. Általában olyan hétköznapi szavakról van szó, mint például “asztal”, ezeket a szavakat - és a pontos sorrendjüket - egy kis munkával akár még meg is jegyezhetjük.

Az viszont biztos, hogy könnyen felírhatjuk őket egy papírra, ezt a papírt pedig gondosan eltehetjük egy biztos helyre. Ha esetleg újra, pontosabban helyre kell állítanunk nekünk, vagy halálunk után valaki másnak a bitcoin tárcánkat, akkor a passphrase segítségével könnyen megy majd.

Gyakorlatilag egy bonyolult jelszóról van szó, fontos azonban, hogy ez nem azonos a kriptopénz tárca megnyitásához szükséges jelszóval, az csupán egy egyszerűbb biztonsági elem, az a célja, hogy ha például elmegyünk ebédelni, akkor ne tudjon belépni egy illetéktelen az irodában magára hagyott gépünkbe.

A passphrase-re néhol a “seed” szóval utalnak, kifejezendő, hogy ez mindennek a “magja”, ezzel állíthatjuk helyre a tárcánkat. A hozzátartozóinknak halálunk esetén az lesz a feladata, hogy a passphrase segítségével, egy újonnan letöltött bitcoin tárcában helyreállítsák a hozzáférést a kripopénzeinkhez.

Az sem árt természetesen, sőt, nagyon fontos, hogy az adott bitcoin tárca típusával is tisztában legyenek. A megoldás tehát az, hogy a passphrase-t, és a tárca típusát felírjuk, majd átadjuk annak a bitcoin örökösnek, akiben megbízunk, vagy eltesszük egy olyan helyre, amiről biztosan tudjuk, hogy csak a családunk fér majd hozzá.

A legegyszerűbb megoldás azonban az, ha minden egyes hozzáférést, amire szükség van ahhoz, hogy a telefonunkon, vagy a laptopunkon hozzáférjen valaki a kriptopénzeinkhez átadjuk a családunk azon tagjának, aki az örökösödést fogja kezelni.

Egy telefon esetén szükség lesz a képernyőkódra, legyen az szám, vagy rajzolandó minta alapú, ha az ujjlenyomat feloldás funkciót használjuk, akkor ne felejtsük el az egyéb jelszavainkat is megadni vagy adjuk meg a laptopunk jelszavát, hogy a bitcoin örökösnek legyen mire hagyatkoznia.

A laptopunk esetében szükség lesz a Windows vagy iOS jelszóra, ami a bejelentkezéshez kell, illetve a kriptopénztárcánk jelszavára is. Mindemellett azért nem árt, ha a passphrase-t is rendelkezésükre bocsátjuk, hiszen a telefonunkkal, és a laptopunkkal is történhet bármi, ha például balesetben veszítjük életünket, akkor egyik vagy másik, akár mindkettő megsemmisülhet, károsodhat.

Hogy működik a bitcoin öröklés, ha fizikai tárcát használok?

A szoftveres tárcák mellett van egy másik, alternatív kriptopénz tárolási megoldás, ezek a fizikai, vagyis Hardver tárcák. Ezeket “cold”, vagyis hideg tárcaként is szokás emlegetni, pontosan azért, mert fizikai eszközként nincs - állandó - kapcsolatuk az internettel, ezzel növelve a biztonságát.

Ezen a piacon jól ismert márka a Ledger és a Trezor is, pár tízezer forintos áron juthatunk hozzá ezekhez. Miután telepítettük, pontosabban beállítottuk, minden egyes alkalommal, amikor kezelni szeretnénk kriptopénzeinket, csatlakoztatunk kell az eszközt egy laptophoz, asztali számítógéphez vagy okostelefonhoz.

Ezekhez az eszközökhöz tartozik egy szoftver, miután csatlakoztattuk a gépünkhöz, ugyanolyan egyszerű, könnyen áttekinthető kezelőfelületet látunk, mint a “klasszikus” szoftveres tárcák esetében.

A bitcoin öröklés szempontjából nagyon fontos tudnunk, hogy ezekhez az eszközökhöz tartozik egy PIN kód, ezt az első bekapcsolás, a telepítés során kell beállítanunk. Ha nem áll rendelkezésre a PIN kód, akkor senki sem fog hozzáférni a kriptopénzeinkhez, éppen ezért nagyon fontos, hogy átadjuk a PIN kódot az örököseinknek.

Az öröklés szempontjából előnyös egy fizikai tárca, hiszen hasonlóan az egyéb örökölhető ingóságokhoz, például ékszerekhez, esetleg nemesfémekhez, ez is könnyedén elhelyezhető például egy zárt szekrényben vagy széfben.

Utóbbi két példát, a zárt szekrényt és a széfet azért hoztuk fel, mert felvetődik a kérdést, miszerint azokhoz hogyan fognak hozzáférni, bejutni az örököseink. Ha nem gondoskodunk erről, akkor sajnos sehogy, vagy csak nagyon nehezen. Ahogy minden másra, úgy a kriptopénzekre is igaz az, hogy az örökhagyó gondossága, előrelátása mindent meghatároz, ha nem vagyunk kellően előrelátóak, akkor könnyen lehet, hogy az örököseink pórul járnak, és nem férnek hozzá kriptopénzeinkhez.

Óriási jelentősége van a passphrasenek, elengedhetetlen, hogy gondoskodjunk arról, hogy ehhez hozzájussanak a családtagjaink, de azt is tudniuk kell, hogy pontosan melyik kriptopénz tárcát kell helyreállítaniuk. Előnyösek a fizikai tárcák, hiszen egy könnyen kezelhető ingóságról, és nem egy szoftverről van szó.

De bármilyen megoldást is választunk, semmivel sem egyszerűsíthetjük le jobban a szeretteink dolgát, ha minden hozzáférést átadunk a telefonunkhoz, laptopunkhoz, vagy asztali számítógépünkhöz.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kriptovalutákat gyorsan, egyszerűen

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.