Coincash Blog fejléc

Digitális dollárt hozhat a válságkezelés

Györfi András2020. március 27.

Virtuális dollár a világ körül.

Megoszlanak a vélemények, miszerint mennyi ideig tart még a világon végigsöprő koronavírus-járvány. Van, aki szerint legfeljebb egy-két hónap, mások szerint akár egy évet is önkéntes karanténban kell töltenünk. Az mindenesetre biztos, hogy messze még a vége, ennek megfelelően a gazdasági károk tetemesek, sőt, már most válságról beszélhetünk.

Éppen ezért világszerte intenzív válságkezelésbe kezdtek a kormányok, nincs ez másképp az egyik vezető gazdaságban, az USA-ban sem, Trump elnök Twitter fiókja a szokásosnál is jobban izzik, sorra érkeznek a COVID-19 helyzet kapcsán a bejelentések.

Tegnap azonban megjelent egy igazán figyelemre méltó, kriptopénz vonatkozású hír, méghozzá a Szenátus Bankügyi Bizottságának rangidős tagjától, Sherrod Brown-tól, mely digitáis dollárról, sőt, egy ehhez tartozó digitális tárcáról is beszél.

A Demokrata párt tagjaként dolgozó politikus törvényjavaslata az esetleges megvalósítás mély részleteit is meghatározza, az USA központi banki rendszere, a Federal Reserve (FED) felügyelete alá tartozó bankok bevonására is kiterjed.

A javaslat célja az, hogy ingyenessé váljon az amerikaiak számára a “bankolás”, Brown megfogalmazása szerint így nem kell majd

költséges pénztári szolgáltatásokat igénybe venniük, hogy hozzájussanak a nehezen megkeresett pénzükhöz.

A FED tagsággal rendelkező, illetve az attól független, más állami szervezetek által felügyelt bankok, sőt még az egyes postafiókok is részt vennének a digitális dollártárcák lakossági megnyitásában, legalábbis a több mint ezer oldalas javaslat szerint.

Nem ez az első alkalom, hogy a digitális dollár kérdése felmerül, a Forbes szerint a FED elnöke, Jerome Powell beszélt már arról a törvényhozásnak, hogy “vizsgálják a költségeit és előnyeit” az ötletnek.

Az államra nehezedő nyomás már csak azért is nő a témában, mert Kína közel áll ahhoz, hogy útjára indítsa saját, nemzeti kriptopénzét, hamarosan megjelenhet az első Central Bank Digital Currency (CBDC), vagyis egy központi bank által kibocsátott digitális pénz.

Arról nem is beszélve, hogy a privát szektor nagyvállalatai is közelednek a kriptopénzek felé, 2019 egyik vezető híre volt a Facebook tervezett kriptopénz alapú fizetési rendszere, a Libra, bár tény, hogy a globális ellenállás miatt ez a projekt sokat szelídült, ám a jelentősége még így is nagy.

A jelenlegi kormányzat alatt azonban várhatóan nem lesz könnyű dolga azoknak, akik az innováció felé szeretnék terelni az USA pénzrendszerét, hiszen Trump többször is negatív felütéssel tweet-elt a Bitcoinról, “szabályozatlannak”, illetve a “drogkereskedelem eszközének” titulálva a kriptopénzt.

Sőt, azt is kifejtette, hogy “nem rajongója” a Bitcoinnak és a kriptopénzeknek, ezek “nem pénzek”, az értékük “légbőlkapott és erősen volatilis.”

Donald Trump első tweetje a bitcoinról

Donald Trump egyik első Twitter posztja a Bitcoinról:

Nem vagyok rajongója a Bitcoinnak és a kriptopénzeknek, ezek nem pénzek, az értékük nagyon volatilis és légbőlkapott. A szabályozatlan kripto eszközök törvénytelen viselkedésben segítenek, többek között drogkereskedelem, és egyebek…

Valóban izgalmas hírről van szó a kriptopénz érdeklődők számára, azonban ahogy arra a Coindesk is emlékeztet, nem kripto dollárról, hanem a meglévő dollár digitális verziójáról van szó, a kettő nem egy és ugyanaz, a jelenlegi javaslat nem egy új kriptopénz bevezetését szorgalmazza.

Ráadásul ha a most előirányzott digitális dollár valóban elkészül, akkor erősen centralizált, felülről vezérelt eszközről lesz szó, a tervezett tárcákat egyenesen “FedAccount” névvel illetik, a FED fenntartásával, és ellenőrzésével működnének, ami meglehetősen távol áll Satoshi álmától.

Az mindenesetre biztos, hogy ha egyfajta felülről vezérelt döntés nyomán a bankok valóban elkezdenek tisztán digitális számlanyitási- és vezetési szolgáltatásokat nyújtani ügyfeleiknek, az valóban egyszerűsítheti a válságkezelésre szánt segélyek szétosztását, a cél a gazdaság “újraindítása”, mielőtt az valóban teljesen leállna.

A járvány, és az általa okozott gazdasági krízis utáni időszakban is jelentőségteljes lehet a mostani javaslat, hiszen kormányzati források szerint mintegy 8,4 millió amerikai háztartás “bankolatlan”, azaz nem vesz igénybe semmilyen pénzügyi szolgáltatást. Ha ez a rendszer valóban elindul, akkor az említett háztartások bő húszmillió lakója férhet hozzá egy egyszerűbb, ingyenes, és könnyen használható banki szolgáltatáshoz.

Arról nem is beszélve, hogy az amerikai lakosság mintegy 18,7%-a “alulbankolt”, azaz igénybe vesz biztosított, ellenőrzött pénzintézetektől szolgáltatásokat, ám azokon kívüli lehetőségekkel is él. A törvényjavaslat már csak azért is szociális és emberközpontú, mert nem írná elő a számlavezetés kapcsán szinte általános, minimális letétet, pénzmozgást sem a díjmentesség feltételeként.

A Cryptonews mélyebb részleteket is közölt a tervezetről, információik szerint a segélyezés keretében 1500 dollárhoz jutnának hozzá az amerikai polgárok, van azonban néhány kitétel, és kivétel. A hetvenötezer dollárnál magasabb bevételűeknek, illetve azoknak a pároknak, akiknek együttesen 150 000 dollárnál nagyobb a bevételük vissza kell fizetniük a gyorssegélyt, hogy pontosan mikor, és milyen feltételekkel, az egyelőre nem derült ki.

A tervezett, országos segélyezési, pontosabban gazdasági ösztönző csomag időzítése kapcsán úgy tűnik elhúzódó válságra számítanak a törvényhozók, hiszen a megfogalmazás szerint azok, akik jogosultak, legkésőbb 2021 január elsejéig megkapják a pénzügyi segítségnyújtást.

A globális kriptopénz közösség vegyesen fogadta a digitális dollár hírét, vannak, akik egy újabb stabilcoin-ként értelmezik a javaslatot, a feltételezés teljesen jogos, hiszen az USA dollárhoz “kötött”, pontosabban azzal megegyező eszközről van szó.

Crypto Owen twitter posztja a digitális dollárról

A CRYPTO OWEN nevű csatorna kommentje a Bloomberg posztjára a digitális dollárról:

szóóóval egy újabb stabilcoin?

Mások úgy fogalmaztak, hogy a digitális USD olyan lesz a Bitcoinhoz képest, mint a Spotify az egykor népszerű filemegosztó szolgáltatáshoz, a Napster-hez képest, egy kissé merész kijelentés, hiszen a két rendszer más-más célokkal rendelkezik.

Aaron Wright tweetje a digitális dollárról

Aaron Wright kriptopénzekkel foglalkozó jogászprofesszor posztja a Twitteren a digitális dollárról:

Jön a digitális dollár. A Spotify a Bitcoin Napsterje mellett.

A válságkezelés közepette sorra érkeznek a különböző törvényjavaslatok, egymással verseng jelenleg több olyan is, ami gyorssegélyt írna elő a lakosságnak, van, amelyik kétezer, mások az említett 1500 dolláros összeggel operálnának.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a digitális dollár ötletének sorsa, az mindenesetre szinte biztos, hogy a kriptopénzek területe profitálhatna a létrejöttéből, még akkor is, ha nem az elosztott főkönyvi technológia, a blokklánc megoldását használó rendszerről lesz szó.

Hiszen már a Libra híre, majd pár hónappal később a kínai CBDC intenzív fejlesztése is sokat tett azért, hogy a kriptopénzek a mainstream figyelmébe kerüljenek ismét. Ha akkora szenzációt nem is ért el a terület, mint amekkorát a 2017-es árfolyam robbanás során, egy időre mégis újra a “rivaldafénybe” került.

Meglátjuk, hogy a digitális dollár képes lesz-e hasonló érdeklődést generálni, az biztos, hogy ha a világ vezető gazdasága tesz egy - apró - lépést a terület felé, az akár jelentős árfolyam növekedéssel is járhat a bitcoin, és társai életében.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj, vagy adj el kriptovalutákat, gyorsan és egyszerűen.

Borítókép forrása: Pixabay

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.