Coincash Blog fejléc

Curve.finance, a DeFi piac egyik ígéretes DEX projektje

Györfi András2020. szeptember 21.

Curve finance logó.

Folytatjuk a különböző DeFi projektek bemutatását, nem véletlenül, a piac, vagy ha úgy tetszik részpiac szűnni nem akaró, üstökösszerű emelkedésen megy keresztül. Hogy ennek mi lesz a vége, azt egyelőre senki sem tudja, az mindenesetre biztos, hogy ezzel a területtel kell is, érdemes is foglalkozni. A ma terítékre kerülő projektünk a Curve.finance, lássuk a részleteket!

A Curve.finance még gyerekcipőben jár, mégis jól teljesít

Ez az Ethereum alapú DeFi szolgáltatás 2020 januárjában indult. Egy DEX-ről, vagyis decentralizált tőzsdéről van szó, amit kifejezetten stabilnak tart a piac stabilcoin kereskedés szempontjából. Fontos fogalom az úgynevezett slippage, ez csúszást jelent, méghozzá “elcsúszást” az egyik fél által várt, és a ténylegesen kifizetett összeg között, mely abból adódhat, hogy időben eltolódik, “csúszik” az ügylet, akár csak másodperceket, ami alatt a piaci ár megváltozik. Kellemetlen probléma, aminek kiküszöbölése a szolgáltató, ebben az esetben a Curve.finance feladata, a beszámolók szerint jó munkát végeznek.

Nem véletlen, hogy a stabilcoinokat emelik ki az elemzők, hiszen a Curve.finance kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy az ezekkel az eszközökkel történő kereskedést szolgálja ki, ezzel segítve a piac fejlődését. Ráadásul alacsony kereskedési jutalék jellemzi, ez utóbbi persze nem csupán a piac fejlődését, hanem a projekt talpon maradását is segíti az egyre kiélezettebb versengés közepette.

7 különböző liquidity pool működik a Curve rendszerében

Ahogy a legtöbb DEX esetében, itt is liquidity poolok, vagyis likviditási rezervoárok biztosítják a kellő mennyiségű tőkét, ami ahhoz kell, hogy a rendszer, vagyis a kereskedés zavartalan lehessen mindenkor, minden körülmények között.

Jelenleg hét különböző likviditási poollal működik a rendszer, az elérhető stabilcoinok: a Compound, a PAX, a BUSD, az sUSD, a ren és az sBTC. Cikkünk születésekor a Curve még nem rendelkezik saját, natív tokennel, azonban ez bármikor változhat. Változhat, hiszen ahogy nemrég az Uniswap esetében is láthattuk, mintegy két év működés után sem “késő”, hogy saját tokennel álljon elő egy DeFi projekt.

A projekt üzemeltetői mindent megtesznek, hogy erős közösséget építsenek, használják erre a célra a Discord, a Telegram, és persze a Twitter eszközét is. Külön érdekesség, hogy a bemutatkozó oldalukhoz igazán tetszetős retro designt választottak, a számítástechnika hőskora elevenedik meg, remek, ötletes látvány.

A Curve.finance legutóbb 2020 márciusában esett át egy teljes körű auditáláson, megbízható, kiszámítható kriptopénz szolgáltatás. Szép példája a DeFi piac sikereinek, izgalmas, és minden bizonnyal fényes jövő előtt álló projekt.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.