Coincash Blog fejléc

Bitcoin Hodler hírösszefoglaló - 50. hét

Györfi András2022. december 14.

Egy Bitcoin érme áll egy dobogón a CPI és az FTX felett

Az év ötvenedik hetében járunk, és végre némi jó hírrel is szolgálhatunk. Persze ne legyenek illúzióink, a mai nap kedvező fejleményei még távolról sem jelentik azt, hogy kintt lennénk a vízből. De hosszas bevezető helyett inkább lássuk a lényeget, de szokás szerint először tekintsük át a meghatározó árfolyam szinteket!

Karnyújtásnyira vagyunk a bitcoin 18 000 dolláros ellenállásától

A hét eleji fellendülésnek köszönhetően már az sem kizárt, hogy elérjük, netán meg is haladjuk a 18 000 dolláros szintet, ehhez persze egy picit még “gyúrnunk” kell. Az biztos, hogy ezt most ellenállásnak tekinthetjük, csak remélni tudjuk, hogy könnyedén sikerül majd áttörni.

A 17 500 dolláros szint támaszthatja meg a bitcoint

Bár a jelenlegi, nem túl dinamikusan, de annál határozottabban felívelő pillanatnyi helyzetben kevésbé érdekes, hogy mi is a támaszunk, mégis fontos említenünk, hogy ez minden bizonnyal a 17 500 dolláros érték. Ha a következő napok során kedvezőtlen hírek érkeznének a piacról, akkor ez a szint lehet az, ami megfogja az ereszkedést. Hamarosan látni fogjuk azonban, hogy ezen a héten sokkal inkább a felfutás, mintsem a bizonytalan oldalazgatás, netán zuhanás lesz terítéken. És akkor most lássuk a mindent meghatározó, ezúttal kedvező híreinket!

Mérséklődik a fogyasztői árindex

Consumer Price Index (CPI), vagyis a fogyasztói árindex, egy könnyen átlátható, ám annál fontosabb indikátor, ami a gazdaság egészében kritikus jelentőségű. Különböző termékek és szolgáltatások áttekintéséről van szó, a vizsgálat tárgya az, hogy az elmúlt hónap során minek (bútor, orvosi szolgáltatások, lakhatás, élelmiszer stb.) pontosan mennyit változott az ára. A novemberi adat ismét kedvező lett, ezt értékelik jó jelként a befektetők, ezért ívelünk ma felfelé. A júniusi szám még 9,1% volt, a júliusban pedig még szintén nagyon magas volt az érték, viszont novemberre szépen visszahúzúdott 7,1%-ra. A trend egyértelmű, a mérséklődés nyár óta jól látszik, úgy tűnik a FED mégsem teljesen sikertelen az infláció megfékezésében. Az mindenesetre biztos, hogy most ez okozza mind a hagyományos, mind a kriptopiacok felívelését, hogy meddig tart az optimizmus, az hamarosan eldől.

Ma kamatdöntés

Magyar idő szerint ma késő délután ismét kamatdöntést jelent majd be a FED, kiderül, hogy mennyit emelnek. A várakozások szerint most az eddigi 0,75% helyett csak 0,5%-os lesz a felfelé módosítás, ennek most különösen nagy esélyt adhatunk, már csak az előbb említett CPI miatt is, hiszen jól látszik: van hatása a kamatemeléseknek, ezért nincs feltétlenül szükség egy újabb nagyobb emelésre, elég egy kisebb is. Persze biztosat semmi esetre sem mondhatunk, ám a piac hangulata, és a kedvező számok alátámasztják a kedvező értéket.

Viszlát Sam Bankman-Fried!

Nem születhet heti hírösszefoglaló az FTX botrány említése nélkül, ez a hét is fontos fejleményeket hozott. Kedden megtudhattuk, hogy a bahamai hatóságok amerikai kérésre végre letartóztatták Bankman-Friedet, a kiadatás még várat magára, ám jó okkal feltételezhetjük, hogy hamarosan ez is megtörténik. Heteken át kevesen értették, hogy vajon miért nem kattant még a bilincs az FTX dicstelenül elbukott vezérének csuklóján, most végre ez is elérkezett. Persze a károsultak helyzetén önmagában ez semmiképpen sem segít, ám fontos üzenettel bír a piac számára. Bankman-Fried finoman szólva is túl messzire ment, mindennek megvannak a maga következményei. A piacunknak tisztulnia kell, reméljük ez még csak az első lépés.

Figyelemmel kísérjük az eseményeket, tartsatok velünk a jövő héten is!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vsrolj vagy adj el kirptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.