Coincash Blog fejléc

Bitcoin Hodler hírösszefoglaló - 32. hét

CoinCash2022. augusztus 10.

Egy BTC érme evez csendes vizeken, a csónakjában a Binance, és a BlackRock logójával, valamint egy százalékjellel

Hogy izgalmas volt-e az elmúlt hét a kriptovaluta szektorban? Nos, ha szeretett digitális eszközeinkről van szó, annyi garantált, hogy az események útvesztőjében aztán biztosan nem fogsz unatkozni! Érkezett néhány zamatos hír, az infláció ugyanakkor továbbra is sakkban tartja a befektetőket. De vajon meddig?

A BTC most éppen köszöni szépen, jól van

A bitcoin árfolyamának alakulása a napokban kifejezetten pozitívnak és életerősnek mutatkozott, ami a befektetők figyelmét is felkeltette. Hétfőn a BTC árfolyama áttörte a 24 000 dolláros ellenállási szintet, a jelen helyzet ugyanakkor vörös posztó a bikáknak, hiszen a felfelé ívelés könnyen a visszájára fordulhat.

Mivel a BTC kedden a trendvonal alá esett, amennyiben nem nyeri vissza vonzerejét, egy ideig inkább a 22 - 23 000 dolláros tartományban fog konszolidálódni. A következő támaszpont 20 000 és 21 000 dollár között húzódik meg, a legnagyobb ellenállást pedig a 24 500 dolláros árfolyamszint jelentheti. Mindennek ellenére az elemzők rendkívül optimisták az árfolyam következő állomásával kapcsolatban, mivel az utóbbi napokban pár mérvadó hír is érkezett!

A BlackRock fejest ugrott a kriptovaluta szektorba

Az elmúlt héten a BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője bejelentette, hogy a Coinbase kriptotőzsdével kötött együttműködésnek köszönhetően Bitcoin kereskedési és letétkezelési szolgáltatásokat indít az intézményi befektetők számára. A szóban forgó pénzügyi óriások közötti partnerség a szakértők szerint a bitcoin árfolyamának felfelé ívelésével járhat. Rövid távon az árfolyam jóslatok 98 000 dollárra teszik a következő megállót, de akad azért olyan is, aki megkísérelte azt mondani, hogy hosszabb távon akár 700 000 dollárig menetelhet az árfolyam. Az intézményi befektetők ugyanis egyre inkább érdekeltek a digitális eszközök piacán való szörfözésben, és figyelemmel kísérik, hogyan lehet hatékonyan kivenni részüket a kriptovaluták életciklusából.

Tűkön ülve várják az inflációs adatokat

Az egyes pénzügyi elemzők szerint a hamarosan bejelentésre kerülő amerikai inflációs adatok feszegetni fogják a kriptovaluta befektetők határait. A fogyasztói árindex (CPI) és a termelői árindex (PPI) adatai ugyanis könnyen megzavarhatják a makrokörnyezet eseményeit, így azok nem csak a részvénypiac, de a kriptopiaci árakra is hatással lehetnek. A szóban forgó mutatók ugyanis egy teljes képet adnak majd arról, pontosan mi a helyzet az inflációval, melynek növekedését a Fed és a központi bankok a kamatláb emelésével próbálják megállítani. A szomorú tény pedig, hogy minél gyorsabban és agresszívebben emelik a kamatlábakat, annál nagyobb a nyomás a gazdaság és a pénzügyi piac egészére. Mivel pedig a Bitcoin továbbra is korrelál a S&P 500 index mozgásával, így a pénzügyi piac mindkét véglete lázban áll a következő bejelentések miatt.

A Binance fellép az argentin infláció ellen

A Binance kriptotőzsde Mastercard kriptovaluta jutalomkártyát dobott piacra Argentínában. Tekintettel arra, hogy az ország egyre nehezebben bírkózik meg a vágtató inflációval, a vállalat úgy véli, mindez megoldhatja a helyiek problémáját azáltal, hogy integrálják mindennapjaikba a kriptovalutákat. Közleményében továbbá hozzátette, a kártya segítségével a felhasználók könnyen a helyi fiat valutára vagy amerikai dollárra válthatják kriptopénzüket, és akár 8%-os pénzvisszatérítést is kaphatnak a kártyával való fizetés után.

Érezhető tehát, hogy a befektetők még mindig a gazdasági események hatásai alatt állnak, és óvatosan próbálnak nyitni a szektor felé. Mindenesetre az jó pont, hogy akkor is érkeznek új belépők és izgalmas bejelentések, amikor éppen csendes vizeken evezünk. Figyelemmel kísérjük az eseményeket, tarts velünk jövő héten is, hogy mindenről időben értesülj!

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vsrolj vagy adj el kirptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.