Coincash Blog fejléc

Bitcoin Hodler hírösszefoglaló - 24. hét

Györfi András2022. június 15.

Szomorú BTC érme egy felhő alatt, körülötte tövissel és százalékjelekkel

Ismét eltelt egy hét, mi pedig ismét tátott szájjal figyeljük a bitcoin elképesztő árfolyammozgásait, sajnos ebben az esetben azonban nem masszív felívelésről, hanem drámai esésekről van szó. Egészen az előző ciklus csúcsáig, vagyis 20 000 dollárig ereszkedtünk, ráadásul még könnyen lehet az is, hogy lejjebb is kell mennünk a következő hetek során.

A 25 000 dolláros szint lett a bitcoin új ellenállása

Bár heteken keresztül arról beszéltünk, hogy a 28 000 dolláros szint a legfontosabb támaszunk, ezt elvesztettük, immár úgy tűnik, hogy egy ennél alacsonyabb szint, a 25 000 dollár az az érték, aminek nagyon kell szurkolni. Ha sikerülne is rövid időn belül emelkedésnek indulnunk, ez az érték jelentené az első fontosabb ellenállást. Persze ez a jelen körülmények között hiú ábránd, egyelőre örülhetünk, ha nem esünk be 20 000 dollár alá.

A 18 000 dolláros szint foghatja meg a bitcoint a további eséstől

Leírni, kimondani is nehéz, de egy több éve nem látott szint, a 18 000 dollár most fontos támaszul szolgálhat a BTC számára, és foghatja meg a további ereszkedést. Persze előtte a 20 000 dolláros szint is “menedékül” szolgálhatna, de ha az is elesik, akkor jó eséllyel a 19 000 dolláros szintet is könnyedén letörtnénk, így a 18 000 dolláros árfolyam marad, mint remény. Bár egyelőre belegondolni is rossz, de sajnos benne van a pakliban, hogy még ezt az értéket is meg kell néznünk a következő időszakban. Reméljük, hogy nem lesz így, de benne van a pakliban, hogy lehet néhány napon vagy heten belül lemegyünk idáig.

Kamatemelés után kamatemelés, majd még egy kis kamatemelés

A FED bejelentései alapján egyértelmű, hogy a következő hónapok során újabb és újabb, priodikus, fokozatos kamatemelések lesznek a totálisan elszabadult infláció miatt. Óriási veszteségeket szenvednek a gazdaságok, így nem csoda, hogy lépni kell. Sajnos a kevés eszköz közül a leghatárkonyabb a kamatemelés a FED, az Európai Központi Bank, és más állami szervezetek kezében. Márpedig ha van valami, ami kifejezetten rosszat tesz a befektetési kedvnek, akkor az ez. Az olyan különösen kockázatosnak ítélt eszközöknek, mint például a bitcoin és általában a kriptopénzek pedig hatványozottan rosszat jelent a folyamatos kamatemelés.

Az égig érő infláció

Az 1980-as évek eleje óta nem volt akkora infláció, mint most, a legutóbbi adat is rosszabb, mint amire számítottunk. Már bőven 8 százalék felett járunk az USA-ban, Európában sem sokkal jobb a helyzet, hazánkban pedig már több, mint 10 százalékos, azaz kétszámjegyű a pénzromlás mértéke. Ráadásul még csak nem is látjuk a fényt az alagút végén, nagy kérdés, hogy meddig fajulhat még a helyzet.

Bajban a Celsius

Egy másik fontos esemény az elmúlt hét során, hogy az egyik meghatározó hitelezési-kamatozó kripto-platform, a Celsius nagy bajba került. Úgy tűnik rosszul bántak a betétesek tőkéjével, így most akár tönkre is mehetnek végleg. Más DeFi platformokon forgatták meg az emberek pénzét, ennek pedig természetesen mindenki megissza a levét. A helyzetük mostanra annyira kilátástalanná vált, hogy ideiglenesen fel is függesztették a kiutalásokat, ezzel elkerülve a további katasztrófát. Perzse a Luna kálváriája után nem tesz jót a piacnak egy újabb fiaskó, egyelőre beláthatatlan következményei lennének, ha a Celsius összeomlana.

A helyzetünk nem jó, de volt már rosszabb is, mégis sikerült felállni. Nehéz helyzetben a kriptopénzek, nem tudjuk mi várható, de mi hiszünk a pozitív kimenetelekben.. Figyelemmel kísérjük az eseményeket, jelenktezünk a jövő héten is, tartsatok velünk!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vsrolj vagy adj el kirptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.