Coincash Blog fejléc

Bitcoin Hodler hírek - 1. hét

CoinCash2023. január 6.

Egy kávéscsészét a kezében tartogató BTC érme mellette az FTX és a Celsius jelét mutató újságlappal, valamint Luke Dashjr képével

Álmosan indult az év, mintha a Bitcoin jegyzése sem tudott volna visszatérni az ünnepi bejglizésből. Az árfolyam egy alig egyszázalékos sávban mozgott a héten, a 16.500 és 16.900 dolláros szintek között. A jegyzés pár átmeneti mozgást eltekintve gyakorlatilag november eleje óta nem tudja elhagyni a 17 ezer dollár körüli tartományt, és egyelőre nem is látszik, mi tudná jobban megmozgatni.

Isten éltesse a Bitcoint!

Még a saját születésnapja sem. Január 3-án ünnepeljük a Bitcoin létrejöttének 14. évfordulóját, 2009-ben aznap jött létre a Bitcoin-hálózat első, úgynevezett Genezis-blokkja, amivel útjára indult a kriptopiac. Az első blokkba Satoshi Nakamoto, a hálózatot megalkotó programozó, vagy programozók egy csoportja a The Times egy nappal korábbi szalagcímét is belefoglalta, miszerint Alistair Darling akkori brit pénzügyminisztérium újabb bankmentő csomagra készül. Utalva így vélhetően arra, hogy a Bitcoin szerepe a bankokra épülő, a felek közt bizalmat igénylő pénzügyi rendszer leváltása.

Szigorú marad a jegybank

A héten megjelent Fed-jegyzőkönyv viszont nem sok örömet tartogat a piaci szereplőknek. Az amerikai jegybank legutóbbi monetáris döntés üléséről készült jegyzőkönyv szerint a jegybankároknak eszük ágában sincs az idén lazítani a monetáris kondíciókon, azaz kamatot vágni. Az amerikai kamatszint jelenleg a 4,25-4,5 százalékos sávban van, a piac pedig további 0,5-0,75 százalékpontos emelést áraz, mielőtt megpihenne kicsit a központi bank. Ugyan a testület tisztában van vele, hogy a magasan tartott kamatszint túlságosan lefékezheti a gazdaságot, de jóval nagyobb kockázatot lát abban, hogy az elsietett lazítás miatt ismét elharapódzik az infláció. Szóval a legtöbb kriptopiaci elemző nem várja, hogy az év vége előtt bármilyen érdemi emelkedést lássunk az árfolyamokban.

Egyik csőd közelében sincs öröm

Egyébiránt az év elejéhez méltóan igen hírszegény időszakon vagyunk túl. A legnagyobb érdeklődés természetes Sam Bankman-Fried tárgyalását övezte, ahol az FTX-alapító – miután elég világosan kiderült, hogyan is bántak a rájuk bízott pénzzel – ártatlannak vallotta magát. Bankman-Fried, a világ egykori leggazdagabb kriptósa 250 millió dolláros óvadékért cserébe házi őrizetben várja, hogy megkezdődjön a részletes bizonyítási eljárás, ahol a számtalan, ellene szóló bizonyítékot fogják ismertetni. Az FTX bedőléséről itt írtunk részletesen.

Egy másik csődbe jutott pénzügyi szolgáltató, a Celsius háza táján sincs ok az örömre: a bent ragadt ügyfelek relatíve kis része tud hamar hozzájutni a pénzéhez, a legtöbb ügyfél betétje fölött tulajdonjogot ugyanis a bíróság szerint a Celsius gyakorolta. Így a legtöbb ügyfél a kielégítési sorrend végére került, és mivel a bíróság azt is hangsúlyozta, hogy nincs elég pénz a teljes kártalanításra, sokan sirathatják most a bent ragadt pénzüket.

A legjobbakkal is megesik

Hét elején jött a hír, hogy egy rutinos, tapasztalt szakember is áldozattá vált: egy Bitcoin-fejlesztő, Luke Dashjr a Twitteren közölte, hogy számos bitcoinját ellopták. A hacker valahogy hozzáférést szerzett a PGP (Pretty Good Privacy) kulcsához, így lovasította meg Dashjr 216 érméjét, azaz nagyjából 3,5 millió dolláros kár érte a programozót.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.