Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés - 24. hét

Györfi András2020. június 8.

Coin360 bitcoin és kriptopénz árfolyamok 2020. június 8.

Szokás szerint jelentkezünk árfolyam elemzésünkkel, ma is összevetjük a nemzetözileg ismert, és elismert szakemberek véleményeit arról, hogy vajon merre megy most a piac. Csapjunk is bele!

Yuval Gov szerint négy hónapos ellenállással harcol a bitcoin

A Crypto Potato elemzője szerint fontos, négy hónapja fennálló ellenálláson próbál túljutni a legismertebb kriptopénz, a bitcoin. Nagyon erősen indult a június, a bitcoin árfolyam eljutott egészen 10 500 dollárig, ezzel három hónapos csúcsot állítva fel. Ezt azonban “szabadesés”, vagyis egy óriási korrekció követet, az árfolyam egészen 9135 dollárig süllyedt a Bitstampen, más kriptopénztőzsdéken pedig még ennél is alacsonyabb értékek jelentek meg.

Az utóbb napokban azonban az RSI érték, a volatilitás, és a kereskedési volumen is jelentősgen csökkent, konszolidáció jelent meg a piacon. Az első kulcs ellenállási szint a június hatodikán született elemzés szerint 9650 dollárnál van, összefoglalónk születésekor ezt már át is törtük, hiszen jelen pillanatban 9779 USD a bitcoin értéke.

Ha sikerült tovább jutnunk felfelé, akkor Gov szerint 10 200 dollárnál lesz a bitcoin árfolyam következő fontos ellenállása, azt követően pedig a 2020-as csúcs értéken, pontosabban a körül, ez 10 500 volt. Ami a támaszokat illeti, 9400 lesz a következő, ha a medvék érvényesülnek, ezt követően pedig a 9135, majd a 9000, végül a 8800 dollár. A bitcoin dominanciája jelenleg 65% körül mozog, továbbra is töretlen a “hegemónia”.

Alessio Rastani szerint a BTC idén elérhető csúcsára a…

Az aktuális piaci helyzet elemzése helyett Rastani egy fontos elméletet, pontosabban lehetséges fejleményt mutat be a bitcoin életében, az úgynevezett “hullám teória” a kriptopénz életében is fontos lehet, annak ellenére is, hogy a klasszikus piacokról származik a koncepció.

A dolog lényege az, hogy a piacok mindig 5 lépésben, pontosabban öt hullámban tartanak egy adott trend felé, pontosabban adott trend ezeken a lépéseken keresztül valósul meg. Majd következik a korrekció, ami három lépésből áll, ahogy az az alábbi ábrán is látható:

Kép forrása

A kör háttérrel megjelenített számok 1-5-ig, illetve a szintén kör háttérrel megjelenített betűk a-c-ig jelentik a folyamat “gerincét”, az is jól látszik, hogy mindezt ugyanez a mintázat követi, folyamatosan ismétlődve, lényegesen kisebb hullámokat alkotva.

A hármas hullám, vagyis szakasz a leghosszabb, legjelentősebb része a folyamatnak, egy másik ábrán bemutatjuk a hullámok egymáshoz való viszonyulását is:

Kép forrása

Ez az ábrán azt látjuk, hogy az 1, 3 és 5 hullámok a piac irányát, vagyis a trendet határozzák meg, a 2-es és a 4-es “visszahúzó” hullámok, ezek a korrekciók. Ami pedig igazán lényeges, és az egész jelenség lényegét meghatározza az az, hogy a 2-es hullám sosem megy az 1-es alá, a már említett harmadik hullám pedig mindig a leghosszabb, legalábbis sosem a legrövidebb.

Végül azt is fontos látni, hogy a négyes hullám sosem megy az egyes alá. Alessio szerint ebben a jelenségben most a március óta tartó rally értelmében a kezdeti szakaszoknál járunk, hamarosan látni fogjuk 2017-től mostanáig az ábrát.

A folyamat végén, több hónap, netán több év elteltével el fogunk jutni a húsz-harmincezer, esetleg a negyven-ötvenezer dolláros szintre is, addig azonban várnunk kell, és persze az óvatosság sem árt, főleg a következő hónapok során, a szeptemberig tartó időszakban.

Kép forrása

A fenti ábrán az elemző arról beszél, hogy hol is járunk most, illetve hogy néz ki ez a modell, ha ráhelyezzük a BTC elmúlt pár éves grafikonjára. Értelemszerűen a 2017 bull run jelentette a csúcsot, ezt követte az a-b-c korrekció, majd indul újra a folyamat.

Úgy látja, hogy 2020 során a 12 000 dolláros értéket könnyedén el fogjuk érni, sőt, szerinte ez még egy kifejezetten “szerény” jóslat, és nagy valószínűséggel be fog következni. Nagyon fontos azonban, hogy amikor újra átlépjük a tízezer dolláros szintet - ami bármikor megtörténhet ismét - akkor sok “buta pénz”, azaz felkészületlen befektető jelenik majd meg a piacon.

Ezeket a befektetőket a FOMO, vagyis a Fear Of Missing Out, a kimaradástól való félelem mozgatja, látva az emelkedést hirtelen úgy döntenek, hogy beszállnak. Hozzáteszi azt is, hogy a “buta pénz” általában a lehető legrosszabbkor száll be, ez most sem lesz másképp.

Ha megnézzük a fenti ábrán a kisebb piros, felfelé mutató nyilakkal jelölt szakaszt, ami 2020-tól indul el felfelé, akkor jól látszik, hogy most az egyes szakasznál vagyunk, hamarosan jönni fog azonban a kettes szakasz, vagyis az első korrekció.

A hurráoptimizmus hamar át fog fordulni a következő hónapok, vagyis a nyár során egy nagyobb korrekcióba, ez pedig hidegzuhanyként érhet sokakat. A kettes szakaszról van szó, fontos, hogy az ábrán a kis nyilakat nézzük, a már említett “kísérő” hullámokat, most nem a nagy hullám vonalakra kell figyelnünk.

Valamikor augusztus-szeptember környékén nagyjából tizenkétezerről egészen tízezer alá fogunk visszaesni, fontos, hogy előre lássuk a folyamatot. A visszaesés durván 8-9000 dollárra fogja visszavinni az árat, ezt követően azonban úgy látja, hogy hosszú ideig nem látjuk ismét tízezer alatt a bitcoin árfolyamot.

Alessio szerint ezt követően azonban megyünk majd felfelé, elérjük a tavalyi év csúcsát, majd jöhet akár a 16 000 is, sőt, talán még tovább felfelé. Ez tehát Alessio Rastan jóslata erre az évre, fontos, hogy ne csupán a várható bitcoin értéket lássuk mindebben, hanem a hullámmodellt, ha ugyanis ezt memorizáljuk, eszköztárunk részévé tesszük, akkor minden helyzetben felkészültebben fogadhatjuk, a piac fejleményeit. Sőt, akár előre is láthatjuk, hogy mi fog történni.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kriptovalutákat gyorsan, egyszerűen.

Borítókép forrása: Coin360

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.