Hero Image

Bitcoin árfolyam elemzés - 21. hét

Györfi András2020. május 18.

Coin360 bitcoin és kriptopénz árfolyamok 2020. május 18-án.

Ahogy azt már megszokhattad, ismét jelentkezünk heti árfolyamelemzésünkkel. Több ismert, és elismert kriptopénz szakértő véleményét vetjük össze, megnézzük merre ment a piac az elmúlt napokban, és merre mehet a következő időszakban. Csapjunk is bele, lássuk mit tartogat ez a hét számunkra!

Yuval Gov szerint komoly teszt vár a bitcoin árfolyamra

Az utóbbi időszakban kétszer is megütötte a bitcoin a “mágikus”, de legalábbis lélektani 10 000 dolláros szintet, múlt hét pénteken azonban igen jelentős korrekció történt, mintegy 800 dollárt zuhantunk, egészen 9112 dollárig. Az elemző azonban nem csodálkozik ezen a jelentős korrekción, hiszen a múlt hét folyamán, korábbi elemzései során már jelezte, hogy komoly teszt vár a bitcoinra a 9800-10000 dolláros szintnél, nagy kérdés, hogy ezen sikerülhet-e túljutnia.

Úgy tűnik, hogy - egyelőre - nem sikerült, azonban mint mondja ez nem is feltétlenül baj, hiszen a felezést követő, parabolikus emelkedésnek meg kellett szakadnia, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyen nagymértékű, hirtelen emelkedésének általában nincs jó vége, jelentős visszaesés követheti őket.

Ennek ellenére az elemző optimista, úgy látja, hogy a jelenlegi helyzet távolról sem adhat okot az aggodalomra azoknak, akik további bikatrendre számítottak, úgy látja, hogy amíg a 9300 dolláros szintet tartjuk - cikkünk születésekor 9500 dollár körül járunk - addig a bikák még nem mennek sehova.

Azonban a múlt hét szombati cikkében azt is hozzátette, hogy a korrekciónak még nem biztos, hogy vége van. A következő fontos ellenállást akkor 9630 dollárnál látta, úgy gondolja, hogy amennyiben azt sikerül áttörnie a bitcoinnak, akkor 9800 dollárnál lesz a következő “kihívás”. Amennyiben ezen is sikerülne túljutnia a bitcoin árfolyamnak, annyiban az azt követő, meghatározó ellenállás 9950 illetve 10 000 dollár körül lenne.

Ami a támaszokat illeti, 9300 dollárnál, annak átszakítása esetén 9100-nál vannak támaszok, ha a medvék elkezdenek visszatérni, és esésnek indul az árfolyam, akkor 8650-nél, majd azt követően 8400 dollárnál lesznek támaszai a bitcoin árfolyamnak.

Az RSI kapcsán azonban bizonytalanságot lát, hiszen a 65-66 körüli értéken mozog, ez egy korábbi támaszból lett ellenállás, azonban ahhoz, hogy ismét tízezer dollár fölé kerüljünk, meg kell törnie ennek az értéknek is ezt a “lower-low”, vagyis alacsonyabb alacsony, azaz ereszkedő trendet.

A kereskedési volumen sem kedvező jelenleg a bikáknak, hiszen alacsonyabb értéknél járunk, mint - az eddigi - legerősebb kereskedési napok május során, beleértve a felezés időpontját is.

Alessio Rastani szerint a bitcoin árfolyama elszakadni látszik a klasszikus pénzpiactól

Eddig egy klasszikus újságíróval, méghozzá a Crypto Potato munkatársával foglalkoztunk, most azonban egy - többek között - a YouTube-ra alkotó elemző véleményét nézzük meg.

Egy fontos mintázattal, a bitcoin árfolyam trendeket megtörő, úgynevezett “A-B-C”-vel kezd friss anyagában. Először tekintsük át, hogy mi is ennek a lényege, hiszen később is hasznát fogjuk venni:

Kép forrása

Ahogy az a fenti ábrán is látszik, három lépésből (A, B, C) álló folyamatról van szó. A legfontosabb az, hogy a C lépést azonosítani tudjuk, hiszen az az a kritikus pont, ahol folytatódik a trend, amit ez a jelenség megszakít.

Egy árfolyam trendet megtörő folyamatról van szó, ezt írja le a modell, pontosabban a szinte bármilyen piacon megfigyelhető esemény. A nagy kérdés természetesen az, hogy hogyan lehet azonosítani a C részt. A bitcoin esetében úgy látja, hogy egy nagyon éles leszúrás formájában jelenik meg.

Sőt, az éles leszúrás egyenesen az aktuális ellenállás szintjére megy, át is töri azt, majd innen indul el felfelé jelen esetben a bitcoin árfolyam. Véleménye szerint ez történt idén márciusban is, amikor a koronavírus-járvány miatt hirtelen kirobbanó gazdasági válság következtében a bitcoin árfolyama is összeomlott, akkor is látni vélt egy hirtelen, erős leszúrást.

Kép forrása

A BTC márciusi árfolyam zuhanásakor megjelenő A B C alakzat.

Mondanivalójának lényege, hogy erre az alakzatra figyeljünk, a bitcoin esetében éles, hirtelen leszúrások formájában azonosíthatjuk a C lépést, ez általában áttöri az addigi támaszt is.

Kép forrása

Az aktuális bitcoin árfolyam elemzésében arról beszélt, hogy jelenleg elszakadni látszik a bitcoin a klasszikus pénzpiaci mutatóktól, míg azok gyengélkednek, addig a BTC jól teljesít. Azonban arra figyelmeztet, hogy ha újabb tőzsdei mélyrepülés kezdődik, akkor azzal a bitcoin sem jár majd jól, könnyen esésnek indulhat az árfolyama. A kockázatvállalási kedv jelenleg nő a bitcoin piacán, amit Alessio kedvező jelnek tekint.

Összességében elmondhatjuk, hogy a bitcoin árfolyamnak bár nem sikerült még tartósan túljutni a tízezer dolláros álomhatáron, sőt, egy jelentős - mintegy 800 dolláros - korrekciónak is tanúi lehettünk az elmúlt napokban, úgy tűnik, hogy még mindig a bikák határozzák meg a piac momentumát.

Ezt igazolja az is, hogy cikkünk születésekor 9674 dollárnál a bitcoin árfolyam, ami jelentős erősödés a múlt pénteki korrekciót tekintve. A felezés, illetve a márciusi összeomlás óta tartó bikatrend még tart, egyelőre nincs okunk feltételezni, hogy csökken a lelkesedés, sőt, lehet, hogy kifejezetten jót tesz a lassabb, mérsékeltebb ütemű felfelé tartó trend.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Borítókép forrása: Coin360

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.