Coincash Blog fejléc

A PayPal is nyit a kriptopénzek felé

Györfi András2020. június 24.

A PayPal nyit a kriptapénzek felé.

A bitcoin, és általában a kriptopénz-piac fejlődésének klasszikus, valóban fontos “indikátora” az, hogy hány, és milyen “minőségű” helyen fogadnak már el kriptopénzeket, hol használhatjuk őket, és pontosan mire. Könnyű belátni, ha egy eldugott szlovák számítástechnikai webshop, aminek havi ötezer látogatója van úgy dönt, hogy mostantól elfogad ethereumot is a tápegység, egér, billentyűzet, és CD tisztító (!) eladásai során, akkor azzal nem került sokkal közelebb Satoshi álma ahhoz, hogy valósággá váljon.

Ezzel persze nem a webshopok, nem Szlovákia, és még csak nem is azok ellen szólunk, akik 2020-ban CD tisztítót vesznek, ám a lényeget könnyű átlátni. Az elmúlt években voltak kis, közepes, nagy sikerek, láthattunk például olyan óriásvállalatokat, mint például a Microsoft meghozni azt a döntést, hogy elfogadnak bitcoint, ennek sokan, de nem biztos, hogy joggal örültek.

2014-től már az Xboxnál is lehet bitcoinnal fizetni

Kétségtelen, hogy a Microsoft egy óriási brand, azonban ahogy a szlovák webshop esetében is láttuk, nagy kérdés, hogy pontosan hol, pontosan mire használhatunk egy kriptopénzt, ez akkor is igaz, ha egy globális brandről van szó. Történt ugyanis, hogy a Microsoft különböző digitális javak, például a népszerű Xboxhoz kapcsolódó termékei vásárlása során vezette be a bitcoinnal való fizetés lehetőségét.

Ez önmagában óriási eredmény, bár nem sokkal a 2014-es bevezetés után ideiglenesen felfüggesztették a volatilitásra hivatkozva, most ismét elérhető ez a lehetőség. Remekül hangzik, a piac fejlődése szempontjából az is, de annak ellenére, hogy egy sok millió embert érintő piacról van szó, ez még mindig egy niche piac, a “megváltást” a kriptopénzek számára ez még mindig nem hozta el.

Egy hétfői hír azonban igazán sok örömet okozhat mindenkinek, aki hisz a kriptopénzek jövőjében, ugyanis most a PayPal döntött úgy, hogy nyit az innováció felé. A több száz millió felhasználóval rendelkező fizetési platform döntése nem csupán azért nagy dolog, mert óriási tömegeket érnek el, hanem azért is, mert egy-az-egyben olyan partnerről van szó, amiről a kriptopénzek mindig is álmodtak: egy mainstream fizetési szolgáltató.

Könnyű belátni, hogy ennél ideálisabb partnert nehéz elképzelni, hiszen az online gazdaság ütőeréről van szó, a PayPal bár itthon nem olyan népszerű, mint például az USA-ban, mégis jól látszik, hogy micsoda jelentősége van ennek a hírnek. A PayPal terve az, hogy direkt adás-vételt tegyen lehetővé kriptopénzek kapcsán, mind a 325 millió felhasználója számára.

Persze nem teljesen “szűz” a PayPal ami a kriptopénzeket illeti, eddig is együtt dolgoztak olyan piaci szereplőkkel, mint például a Coinbase, azonban ez lesz az első alkalom, hogy direkt, közvetlen kapcsolatot teremtenek platformjuk, és a tisztán digitális fizetőeszközök között.

PayPal bitcoin tárca is lesz

A Coindesknek nyilatkozó, meg nem nevezett, ám “a céget jól ismerőnek” mondott forrás beszámolója szerint egyfajta beépített tárcát is terveznek megvalósítani a PayPal fejlesztői, minden bizonnyal ez lesz a rendszer esszenciális eleme.

Azt sem tudjuk biztosan egyelőre, hogy pontosan mely kriptopénzeket kínálnák vételre-eladásra, a forrás azonban úgy nyilatkozott, hogy több kriptopénztőzsdével is együtt terveznek dolgozni a likviditás biztosítása érdekében.

Annak ellenére, hogy maga a PayPal nem reagált az újságírói kérdésekre, amik a tervezett újítás részleteit firtatták, egy másik forrás is megszólalt, ebből kiderült, hogy a következő három hónapban, vagy “talán korábban” tervezik elindítani a szolgáltatást.

A források által a PayPal partnereiként megjelölt Coinbase, és a Bitstamp sem volt hajlandó reagálni a témával kapcsolatos megkeresésekre. Előbbi logikus választásnak tűnik, hiszen ahogy említettük, régóta, egészen pontosan 2016 óta dolgoznak együtt a fizetési szolgáltatóval.

Vannak kedvező példák a PayPal előtt ami a bitcoin, és általában a kriptopénzek bevezetését illeti, ilyen például a Twitter alapító Jack Dorsey által létrehozott fintech startup, a Square esete. Legutóbbi pénzügyi beszámolójukban bő 300 millió dollárnyi bevételről olvashattunk, ami bitcoin adásvételből származik.

De remekül teljesít a már bő ötszáz millió dollárra értékelt Revolut is, szintén egy olyan fintech projekt, ami bizalmat szavazott a kriptopénzeknek.

Visszatérve cikkünk témájára, a PayPal egyben egyik leányvállaltát, a szintén fizetési megoldásokat nyújtó Venmo-t is bevonja a kriptopénzek felé nyitást tervező projektjébe, ezzel további 52 millió emberhez eljuttatva Satoshi álmát, legalábbis a kriptopénzek hírét.

Egy újabb “jel”, ami igazolja, hogy a PayPal szándékai komolyak, valóban bevezethetik a kriptopénz elfogadást az, hogy több, egészen pontosan nyolc álláshirdetést tettek közzé a Blokklánc Kutatócsoportjuk feltöltésére, ebből négy San Joseban, négy további pedig Szingapúrban esedékes.

Említettük már, hogy a PayPal régóta dolgozik együtt a Coinbase-el, arról is szót kell ejtenünk, hogy a Facebook tervezett, egyelőre nehezen megvalósuló fizetési platformja, a Libra kapcsán is felmerült már a nevük, egy ideig úgy tűnt, hogy partnereik lesznek, később viszont kiderült, hogy ez meghiúsult.

Saját blokklánc kutatócsoport, együttműködés az egyik legnépszerűbb kriptopénzváltóval, tervezett, majd meghiúsult kapcsolat a Facebook fizetési platformjával, ez mind-mind egyértelmű jele annak, hogy a PayPal évek óta “kerülgeti” a kriptopénzeket, úgy tűnik most elérkezett az idő, hogy fejest ugorjanak a piacba. Ha mindez nem lenne elég, Sri Shivananda, a PayPal technológiai vezetője egy nemrég született interjúban úgy fogalmazott, hogy a pénz digitalizációja kapcsán csupán a “mikor” kérdés, semmi más.

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi Andrásszerkesztőként dolgozik, András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vsrolj vagy adj el kriptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.