Coincash Blog fejléc

Bitcoin árfolyam elemzés és hírösszefoglaló - 44. hét

Györfi András2021. november 3.

Egy ajtón kilépő Bitcoin érme, a háttérben felfelé ívelő nyillal

Újabb remek héttel a hátunk mögött vágunk bele hírösszefoglalónkban, az események továbbra is pörögnek. Bár az elmúlt hét során rövid időre ugyan, de még 60 000 dollár alá is benéztünk, hamar sikerült felkapszkodnunk, az árfolyam cikkünk születésekor is markánsan tartja magát. Jelenleg 63 000 dollár körül járunk, így sokadszorra is kétségtelen, hogy a bikák dominálják a piacot.

A kérdés csak az, hogy mikor érhetjük el a korábbi, 67 000 dolláros csúcsot, és legfőképp persze az, hogy mikor és mennyivel haladhatjuk meg. A piac hangulata kétségtelenül jó, óriásiak a várakozások, főképp a most kezdődött november hónapra. Sokan hisznek abban, hogy ez lesz az a hónap, amikor elérjük a pszichológiai szempontból is óriási jelentőségű 100 000 dolláros értéket.

A legfontosabb szintek

Amennyiben ismét elindul egy lendületes felívelés, a 65 000 dolláros szint előreláthatólag nem okoz majd komoly problémát a bikáknak. Sőt, még a korábbi csúcson, a 67 000 dolláros árfolyamon is könnyedén átjuthatunk, ezzel új rekordárat beállítva. Azonban a 70 000 dolláros szint már más tészta, ezt előreláthatólag keményebben fogják védeni a medvék. Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy egy új csúcs után nagy lendülettel még a 70 000 dolláron is átszáguldunk.

Mindez azonban még a jövő zenéje, bár lehet, hogy csupán néhány napot kell várnunk arra, hogy meginduljon az újabb roham. Inkább nézzük meg, mint gondol Alessio Rastani a bitcoin hosszútávú jövőjéről!

Eliott hullámelmélete tíz éves távlatban

Rastani már több alkalommal is ráhúzta az Eliott hullámelméletet a bitcoin elmúlt tíz éves árfolyam grafikonjára, most azonban úgy látja, korábban tévedett. Véleménye szerint most éppen a hármas hullám felívelési szakaszában vagyunk, ezt követi majd a négyes hullám markáns ereszkedő szakasza, végül az ötös hullám, ami ismét egy intenzív emelkedéssel fog járni. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg a hátralévő hullámokat, és azok eredményeit az elemző szerint!

A harmadik hullám százezer fölé visz

Úgy gondolja, hogy az a hullám, a hármas, amiben még most is benne vagyunk bőven százezer dollár fölé fogja vinni a bitcoint, méghozzá a jövő év, 2022 első fele során. Markáns emelkedésről van szó, ami természetesen nem lesz mentes a korrekcióktól sem, azonban átrepíti a bitcoint a százezer dolláros álomhatáron, majd jóval azon is túl.

A negyedik hullám, a feketeleves

Rastani szerint valamikor talán 2022 második felében viszont elindulhat a negyedik hullám, ami egy hosszú évekig tartó, mély korrekciót fog hozni. Hosszas Medvepiac, ami jócskán letöri a vezető kriptopénz árfolyamát. Ez lesz a feketeleves a mostani felívelés után, azonban ez egy elkerülhetetlen, törvényszerű folyamat Eliott hullámelméletében.

Az ötödik hullám, a csillagászati emelkedés

Miután a negyedik hullám néhány évig tartó medvepiaca véget ért, jöhet az ötödik, az újabb felívelést jelentő hullám. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy milyen magasságokba viheti a bitcoint ez a folyamat, az azonban egészen biztos, hogy Eliott szabályainak megfelelően lényegesen magasabbra, mint ahova a harmadik hullám során jutott. Ha a harmadik hullám, amiben most vagyunk, százezer fölé visz minket, akkor az ötödik hullám még hajmeresztőbb magasságokba fog.

A korrekciók

Majd ezt követi az a-b-c korrekciós szerkezet, ismét egy erős letörés, de erről később, néhány év múlva, mikor már ott tartunk, ott járunk! Ez sem lesz egy egyértelmű ereszkedés, hisznek emelkedéseket is tartalmaz majd, de a trend egyértelműen lefelé mutat majd. De ez még valóban odébb van Rastani szerint, addig sok víz folyik még le a Dunán.

Jelentős kiáramlás történik a tőzsdékről

A klasszikus tézis szerint minél több bitcoin áramlik privát tárcákból tőzsdékre, annál inkább ereszkedésre, az árfolyam esésére számít a piac. Ennek fordítottja is igaz természetesen, minél több bitcoin áramlik a tőzsdékről privát tárcákba, annál inkább emelkedésre számít a piac. Ez a két folyamat általában valóban igazolja önmagát, valóban ereszkedés történik, ha sokan utalnak ki a tárcájukból, és tényleg emelkedés következik, ha sokan utalnak ki a tőzsdékről. Most rekord magasan vannak a tőzsdékről a kiutalások, ez határozottan jó jel, a piac jelentős felívelésre számít a követező időszakban.

Figyelemmel kísérjük a piac történéseit, csak remélni tudjuk, hogy a 67 000 dolláros ATH után a jövő héten ismét egy újabb rekordárról számolhatunk be! Itt vagyunk, figyelünk, jelentkezünk a jövő héten!

Ha szeretnél tanulni a kriptopénz kereskedésről, akkor látogass el a Kripto Akadémiára, ahol jelen cikk szerzője, Györfi András szerkesztőként dolgozik. András egyben a Kriptopénz ABC című ismeretterjesztő kötet szakmai szerkesztője, társszerzője, és a Forbes vendégszerzője kriptopénz témában.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vsrolj vagy adj el kirptovalutkat gyorsan s egyszeren

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.

Ha kedvet kaptál a Bitcoin vásárláshoz, kattints IDE.

Ha tetszett a cikkünk, értékeld a csillagok segítségével! :)

Vásárolj vagy adj el kirptovalutákat gyorsan és egyszerűen.

Ez a blogcikk / poszt / hír nem minősül pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Azt itt leírtak pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak. A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történű vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.