Loopring árfolyam

Loopring

Loopring árfolyam

(LRC)

EUR 2,000,000.00

éves változás

- EUR 1000.00 (1.00%)

Utoljára frissítve:

Loopring (LRC)

A blokklánc a “valódi” tulajdonlást teszi lehetővé, pontosabban azt, hogy közvetlen, átlátható, harmadik, közbeiktatott fél nélküli hozzáférésünk legyen ahhoz, amit birtokolunk. A vagyontárgyunk lehet bármi, a Loopring elsősorban a kriptopénzeinkre fókuszál. Hitvallásuk szerint ellentmondásos, hogy a blokklánc alapú pénzügyi eszközök, azaz a kriptopénzek világában központosított platformokat, (CEX - Centralised Exchange), kriptopénztőzsdéket kell használnunk, hiszen így a tulajdonjogunk nem teljes, bizalmat kell szavaznunk egy tőlünk független, harmadik félnek. Pontosan ezen kívánnak változtatni innovatív megoldásukkal, ez az egyetlen él, amit bemutatkozásukban hangsúlyoznak. Azzal érvelnek, hogy az elmúlt évek során az óvatlan felhasználók több mint két milliárd dollárnyi kriptopénzt vesztettek ezeken a felületeken, éppen a centralizált, központosított modell miatt. Ráadásul azt is hozzáteszik, hogy az ilyen típusú károk esetében sosem tudhatjuk biztosan, hogy egy külső, hackertámadás okozta az adott kriptopénztőzsde veszteségét, vagy belső munkáról, az ügyfeleik tudatos meglopásáról van-e szó. Ugyan nem a Loopring az első, aki erre a problémára felhívja a figyelmet, abban sem ők az elsők, hogy egy DEX, azaz Decentralised Exchange, vagyis egy eloszott adatbázis, azaz blokklánc alapú kriptopénz kereskedési felületet hozzanak létre, viszont elsők abban, hogy egy általánosan használható protokollt fejlesszenek az Ethereum platformján erre a célra. A létrehozott protokollt a globális kriptopénz-közösség szolgálatába állítják, mindenkit arra invitálnak, hogy könnyen skálázható, stabil, megbízható elosztott kriptopénztőzsdéket építsenek azokra az alapokra, amiket lefektetett a Loop csapata.

Mit mutat a Loopring árfolyam grafikonja?

Az árfolyam grafikon az aktuális piaci adatok alapján aggregált egyedi euró középárfolyamot mutatja. Természetesen, amikor venni vagy eladni szeretnél az adott coinból, a kiajánlott vételi és eladási ár el fog térni a középárfolyamtól, hiszen az már többek között tartalmazza az úgynevezett „spread”-et (adott pillanatban a legjobb vételi és a legjobb eladási ár közötti különbséget) illetve a CoinCash által felszámított jutalékot is. Aktuális vételi és eladási áraink megtekintéséhez jelentkezz be a profilodba.

Ha kriptopénz vásárlása mellett dönt valaki, akkor fontos tisztában lennie azzal, hogy más törvényszerűségek mozgatják őket, mint a klasszikus befektetési eszközöket, például a részvényeket vagy kötvényeket. Hiszen gyakran nem áll mögötte egy vállalat vagy állam, így nincs felülvizsgálható vállalati mérleg, éves/negyedéves beszámoló, az adott ország gazdasági teljesítménye vagy egyéb megszokott pénzügyi mutató. A hagyományos fizetőeszközökkel összehasonlítva nem egy központi bank vagy kormány bocsátja ki őket, ezért a kriptovalutákra nem hat általánosságban a monetáris politika, az inflációs ráták vagy a gazdasági növekedés.

Ezzel szemben hatással van rá sok piaci tényező, többek között:

  • Elsősorban az adott kriptopénz kínálata és kereslete befolyásolja az árat
  • A bányászat után járó jutalmak mértéke, amennyiben az adott coin bányászható, hiszen ez valójában a coin inflációs rátája, amely a kibocsájtás ütemén keresztül van szabályozva
  • Az adott coin ismertsége, felhasználóinak száma és felhasználási területei
  • Az adott kriptopénzben rejlő növekedési potenciál
  • A befektetők pénzéért versenyben lévő kriptovaluták száma
  • A tőzsdék száma, amelyeken kereskedik az adott kriptopénzt, és az ott elérhető likviditása
  • Az adott coin működését, kereskedését, forgalmazását szabályozó rendeletek és törvények

Amennyiben a CoinCash-t, azaz a mi szolgáltatásunkat választod a Loopring vásárláshoz, több opció közül is válogathatsz. Az online szolgáltatásunkat használva átutalással tudod eljuttatni hozzánk a megrendelésed ellenértékét. Ha készpénzben szeretnéd rendezni a váltásod, a bitcoin automatáink állnak a rendelkezésedre, de előre egyeztetett időpontban akár személyesen az irodánkban is van lehetőséged váltani.

Több tárca telepítésről szóló cikket találsz a blogunkon, de amennyiben nem csak bitcoint szeretnél tárolni a tárcádban, mi kezdésnek a Trust Wallet-et ajánljuk, melynek telepítéséhez itt találsz részletes segítséget.

Ha felmerült benned egy-két kérdés a Loopring váltással kapcsolatban, bátran keress fel minket nyitvatartási időben a magyar nyelvű ügyfélszolgálatunkon nyitvatartási időn kívül pedig akár a blogunkat is meglátogathatod vagy a gyakran ismételt kérdéseket is átböngészheted, hogy megfelelő választ kapj a kérdéseidre.

Bitcoin Hírek

A fenti árfolyam adatok csak és kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek ajánlattételnek és semmilyen ajánlati kötelezettséget nem tartalmaznak. Az oldalon található további adatok pusztán edukációs és ismeretterjesztő célt szolgálnak, nem minősülnek pénzügyi tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak.A kriptovaluták árfolyama rendkívül volatilis, árfolyamuk rövid idő alatt drasztikusan képes emelkedni vagy esni, ezért befektetési céllal történő vásárlásuk kockázatos. Mielőtt bármilyen pénzügyi döntést hoznál, tájékozódj alaposan, mérlegeld pénzügyi helyzeted és kockázatvállalási képességed.